Optimális szellemi állapot

Az optimális állapot visszaszerzése és kialakításának gyakorlati teendői. A sorozat első részét tartottuk tegnap este a Bánka Sportközpontban tartott Szülők Akadémiáján. Ezt a kérdéskőrt alig érintjük a könyvben, ezért egy hatrészes sorozatot tervezünk a témában.

(Williams és Krane (2001) megfogalmazza, hogy a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez szükséges optimális állapot nem magától adódik, hanem az élsportolók tehetségük fejlődése során megtanulják fenntartani azt. Az ideális mentális állapot és a teljesítmény között cirkuláris oksági viszony van, azaz kölcsönösen hatással vannak egymásra.)

A házi feladat egy háromhetes dicséret tréning, aminek lényege, hogy keressük és tegyük szóvá a dicsérhető helyzeteket, alkalmakat, míg a kritikától, bírálattól, tanácsoktól három hétig tartózkodjunk (aki a három hét után szükségét látja, bepótolhatja, amit elmulasztott). Nem könnyű feladat, de a kapcsolat jelentős javulása várható tőle, és ez a lehetőség sok szülőt látszott lelkesíteni. Roppant izgatottan várom a konkrét történeteket erről az időszakról.

Az előadás után rendszerint megkeres egy-két szülő konkrét kérdésekkel is, most is így volt, egy anyuka keserű panaszait hallgattam néhány percen keresztül. A fia szerelmes, és attól tart, elhanyagolja a feladatait, a sportot, az iskolát, a kapcsolatunk is romlik, és a lány sem az a fajta, akit a fiának kívánna.

Azt hiszem, ez alatt a pár perc alatt összefoglalta az anyák fájdalmát, amikor szembesülnek azzal, hogy kicsiny fiúk férfivá kezd válni. (Az apák fájdalma talán még nagyobb, amikor a lányukról derül ki, hogy bizony kerülgeti egy két büdös lábú kamasz.)

Hogyan engedjük? Mit engedjünk? Mikor engedjük? Megannyi költői kérdés, mert a legtöbb szülő érzelmeiben készen van a válasszal: soha, sehogy, semmit. Mintha az élet rendje az lenne, hogy a gyerek, gyerek marad, anyuci, apuci kedves játékszere, nem fejlődik, nem akar nemtetsző dolgokat, nem válik egyéniséggé külön célokkal, vágyakkal, reményekkel.

Tudom, hogy nehéz megállni, hogy ne álljunk elő a tanácsainkkal (nekem négy gyermek esetében kellett megküzdenem számtalan kihívással, sőt még most, felnőtt korukban is küzdenem kell. Magammal. A saját nézőpontommal. Azzal, hogy belássam, az ő élete az övé, joga van másképpen élni, mint ahogy én szeretném, pláne, ahogy én élek, éltem. Horribile dictu, még ahhoz is joga van, hogy elrontsa az életét. Az én dolgom, hogy mellette álljak minden esetben.

A bírálat, a kritika a kapcsolatunkat terheli meg, és mit érek azzal, ha jól kibeszéltem, ami a bögyömben van, a kapcsolatunk pedig tökre megy?

Amikor egy anya bírálni kezdi a lányt, aki annyira fontos a fiának, hibázik. Hiszen a fiúnak, aki tegnap még gyermek volt, nem létezik fontosabb dolog, mint hogy bebizonyítsa, elsősorban önmagának, aztán az egész világnak, hogy nem gyerek már, hogy férfi, mégpedig a legjavából. Olyan férfi, aki képes meghódítani egy lányt, és ezen keresztül elhiszi magáról, hogy az összes lányt képes meghódítani a világon. Mondhatom neki, hogy nem, nem vagy képes minderre?

Nem könnyű helyzet. Ajánlom a hasonló helyzetben lévő anyák és apák figyelmébe a dicséret terápia, tréning (nevezzük, aminek akarjuk) használatát. Segít megváltoztatni a látásmódunkat, végül is nekem segít abban, hogy helyesen lássak. Érdemes kipróbálni. A legfontosabb cél, amit el szeretnénk érni, hogy a szülő-gyerek kapcsolat szerető kapcsolat maradjon, amíg csak világ a világ.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.