Gyakran történik, hogy egy gondolat oly régóta ismerős már, hogy úgy tűnik, nincs ebben semmi új a számomra, semmi érdekes. És valóban. Oly sok mindent tudunk. Ám a tudással az is előfordul olykor, hogy felszínes, vagy akár téves.
Mindenki tudja például, nem egyszer hallottam hangoztatni, hogy a kutyák megérzik, ha félnek tőlük.
- Megérzik, hogy félek tőlük – mondja valaki, és a dolog ennyiben marad.
Mert a kutyák, és nem csak a kutyák, valóban megérzik, ha félnek tőlük. Benne van a levegőben, vagy ha tudományosabban akarnék fogalmazni, a morfológiai mezőben, ahonnét ezt az információt a kutyák, és nem csak a kutyák, kiolvassák. Mert nem mindegy, milyen információ van a morfológiai mezőben. Popper Péter határozottan állítja, hogy ismert valakit, aki megegyezett a szúnyogokkal, hogy őt nem csípik meg, ő pedig nem csapja agyon őket. És a megállapodást betartották. Én nem állítom határozottan, hogy egy nyáron, Siófokon, egy barátom kertjében én is megegyeztem valami hasonlóban a szúnyogokkal, és békében is voltunk egymástól egy nyáron át, mert ha határozottan állítanám, még nem vennének komolyan. Így aztán maradjunk inkább a kutyáknál!
Tehát az ismeret közkeletű, a kérdés inkább az, hogy kezdünk-e vele valamit? Ha például valaki felismeri, hogy a félelme okozza a kutyák esetleges támadását, mit tesz? Távol marad a kutyáktól, vagy rendezi a dolgot a félelemmel?
Ott vannak például a postások. Megint egy triviális ismeret: mindenki tudja, hogy a kutyák utálják a postásokat, és viszont. Miért van ez vajon? Nyilvánvaló. A postás járja az utcát, igyekszik kézbesíteni a leveleket, megközelíteni a postaládát, ám időnként ez nehézségekbe ütközik. Valami vadállat tör elő valahonnan a bokrok rengetegéből és elszánt támadásba kezd. Vicsorog, ugat és ugrál. Rettenetes látvány. A postás meghőköl. És mivel ezek a támadások többször is megjelennek egy átlagos napon, idegesítik ezek a kutyák. És utálni kezdi őket, és megjelenik valamiféle félelem, ahogy közeledik egy-egy inkriminált kapuhoz. A kutya megérzi ezt, és még vadabbul támad. Ördögi kőr alakul ki. Ám ez a félelem – általában – nem alakul fóbiává, sőt a postás nem is az összes kutyától fél, ismeri azokat is, amelyek kedvesen dugják ki fejüket a rácsok között, egy kis simogatásban reménykedve. És a postásunk ilyenkor simogat. Megtanulja, melyik kerítésnél kell hátraugornia, és melyiknél léphet közelebb. Az utóbbinál nincs a félelem a morfológiai mezőben. Kezdenek ezzel az információval valamit a postások? Kapnak valamiféle kiképzést, hogyan ne féljenek a kutyáktól? Hogyan kezeljék tudatosan a felőlük áramló információt? Aligha.
Gyurta Dánieltől hallottam, hogy egy-egy világverseny döntője előtt a döntő résztvevőit már fél órával a start előtt összegyűjtik, különböző technikai okok miatt. Ott ülnek egy szobában vagy öltözőben, és Dani szerint már ott eldől, hogy ki lesz a győztes. (A morfológiai mező megtelik információval.) Gondoljunk csak bele: egy rövidtávú verseny mezőnye igen szoros, olykor csupán néhány század választja el az elsőt a nyolcadik helyezettől. Létezik, hogy ezt a különbséget fizikai különbségek okozzák? A győztes ennyivel jobban készült fel, mint a többi? Nyilvánvaló ostobaság. A különbség fejben van. Dani azt mondja, hogy azért győzött gyakrabban ő, mert jobb volt fejben, jobban felkészült, mint a többiek. Elképzelem, ahogy besétál az öltözőbe, és ránéz a többiekre. Mi van ebben a pillantásban? Információ. Szépen bekerül a morfológiai mezőbe. Egyik a másik után. Az egyik versenyző azt gondolja, hogy itt az új alkalom, hogy trófeákat szerezzen. Milyen nagyszerű lesz néhány perc múlva győztesen végignézni az ellenfelein. Nem csupán gondolja, de érzi, teljesen betölti ez a meggyőződés, ez a hit. A másik arra gondol látván a többieket, hogy az ellenfelei nagyszerű sportolók, többször bebizonyították már. Félelmetes tehetségek. És egy apró nyüszítés kerül be a morfológiai mezőbe.
Szükséges-e foglalkozni ezzel? Jó-e, ha tudatosan felkészül egy versenyző? Megteremthetőek-e ehhez tudatosan a feltételek? Van ennek az egésznek jelentősége az eredményesség szempontjából?
Mégis óriási különbségeket tapasztalunk versenyzők hozzáállásában, edzők hozzáállásában és szülők hozzáállásában is. Persze, szükséges biztosítani a feltételeket, de hogy ki mennyire alkalmazza mindezt, az mindig a résztvevőn múlik. Egyénenként és csapatszinten egyaránt. Nagy, nagyon nagy különbségek érhetők el.
Olvastam Johann Crujf önéletrajzát. Az egész könyv az uralkodó légkörről szól, a hozzáállásról, erre fűződnek fel a sztorik az Ajax esetében, a Feyenoord, vagy a Barcelona esetében is. Tecnikáról, taktikáról, pedig a könyv a totális futballról szól, alig esik szó. Ő tudja, miért.
