Olykor felhív telefonon egy-egy szülő, és panaszáradatot zúdít rám. Elmondja, hogy mennyire tehetséges a gyermeke, mennyire különleges. Tehát a kezdés jó. Aztán elmondja, hogy mekkora jövője lehetne, ha…
- Ha az edző jobban figyelne rá, ha más módszereket használna, ha többet várna el tőle, ha kevésbé nyomná…
- Ha a gyerek motiváltabb lenne, ha nem lenne lusta, ha jobban szeretné a sikert, ha kevésbé szorongana…
Általában arra lyukadunk ki, hogy vállalnám-e, hogy rendbe hozom a helyzetet, megoldom a problémákat. Elhozná hozzám a fiút, és tegyek csodát!
Én hiszek a csodákban, szeretek is csodát tenni, és imádom, amikor sikerül. Amikor egy csatárban felkeltem az érdeklődést a mesterhármas iránt, és a hétvégi meccs után kapom az sms-t: cél kipipálva. 3:1-re győztünk, mind a hármat én rúgtam. Na, ez kedvemre való! De nem ezeken múlik a siker, nem ez a bajnokság felé vezető út.
Elmondom a szülőknek, hogy egy gyerekkel foglalkozni, átalakítani a gondolkodásmódját, az érzelmei kezelésének stratégiáit, stb., hosszú folyamat. (Ez a mesterhármas konkrétan 2 hónapomba került) Egy sportoló gyerek esetében, akinek az edzések, az iskola és esetleg még más kötelezettségek mellett alig marad energiája, az, hogy külön eljárjon hozzám hetente, esetleg hónapokon keresztül, olyan teher, aminek vállalása általában nem hozza meg a kívánt eredményt. Miért? Mert általában a többi körülmény változatlan marad. Nem változik az edző, nem változnak a társak, az iskola, és nem változnak a szülők sem.
Így én ezeket a kéréseket el szoktam hárítani. Amit javaslok helyette: 4-5 alkalom a szülővel, esetleg, ha indokolt (és általában nagyon is indokolt) és lehetséges (koránt sem mindig lehetséges) mindkét szülővel.
4-5 alkalom elég szokott lenni, hogy átbeszéljük a konkrét helyzeteket, változási, változtatási lehetőségeket, hozzáállási anomáliákat, új stratégiákat alakítsunk ki, és megtaláljuk azt az optimális módot, ahogy a szülő segítheti a gyerek fejlődését. A 4-5 alkalom konkrét megoldások kipróbálását, begyakorlását is lehetővé teszi, és megbeszélhetők a tapasztalatok, a finomítási lehetőségek: tehát megvan a szükséges visszacsatolás is.
Ez bizony a szülő esetében jár a változás, változtatás igényével. Azt mondjuk, hogy a Nyerő Hármas azért nyerő hármas, mert mindenki a saját hatáskörében teszi a magáét, és teszi azt a tőle elvárható legmagasabb fokon. És bizony csodálkozom, amikor a szülők egy része, és lássunk tisztán, döntően nagyobb része ezt a változást, éppen a saját részét nem vállalja. Lehet ezen sajnálkozni, de ez tulajdonképpen jó hír: akik vállalják, azok előnyre tesznek szert azokkal szemben, akik nem. Ők kerülnek be a nyerő csapatba. Vagy rosszul látom?