Élni sincs kedvem

Az ember nem nyerhet mindig. Van úgy, hogy veszítünk. Elismerem, olyan is van, hogy én nem vagyok elég jó. Rossz napom van. Előfordul, hogy hibázom. Ez rendben is van. Ám az nincs rendben, hogy az apám nekem esik minden alkalommal, lehord (nem ritkán a többiek előtt), fölsorolja az összes hibámat, kiabál, veszekszik, és azt mondja, hogy ezt csak azért teszi, hogy én fejlődni tudjak. Ilyenkor élni sincs kedvem. Teljesen letörök, semmi sem megy, hiába is akarnám. De az akarat is elszáll belőlem – panaszkodik nem egy sportoló a szülei viselkedésére. A sportolókkal végzett munkánk nem kicsiny része telik azoknak a károknak az ellensúlyozásával, amit a helytelen szülői attitűd és az ebből fakadó helytelen kommunikáció okozott.

Úgy gondolom, hogy észre kellene vennie, hogy a lelkemet is kitettem, hogy odatettem magam, de nem sikerült. Ilyenkor vigaszra vágyom, bátorításra, arra hogy mellém álljon. Valaki kell, hogy segítsen.

Ilyenkor annyira egyedül vagyok.

Fura szerkezet az ember. Nem is gondolnánk.

Dr. Buda László előadásaiban rendszeresen felveti példaként az eredménytelen fogyókúra problematikáját:

  • Nem hiszem – mondja –, hogy nem lehetne valami eredményes diétát kitalálni. Ez valami mélyebben fekvő problémára utal. Van alatta, mögötte valami fontosabb dolog, hogy ez ennyire eredménytelen. (Az emberek 90 %-a két évvel a fogyókúra megkezdése után nagyobb súlyú, mint az induláskor.)

Dr. Buda László szerint az van az eredménytelenség mögött, hogy a fogyókúrák nagyrészt valamiféle önutálattal, az illető saját testének elutasításával kezdődnek. Szerinte ez a nagyfokú eredménytelenség oka.

  • Eleve abból indul, hogy nem tudom elfogadni őt (saját testemet) úgy, ahogy van. Szeretném megkérdezni költőileg – folytatja a gondolatot –, hogy van-e bármi az életben, ami hosszabb távon működik, ami eredményes, ami jó, és elutasításból, utálatból, vagy akár közönyből indul? Lehet-e bármit hatékonyan megcsinálni az életben, ilyen kiindulóponttal? Lehet-e így egy gyereket nevelni? Lehet-e így formálni, alakítani egy cseperedő személyt, hogy a szülők elutasítják, megkérdőjelezik, pláne, esetleg utálják?

Minden, ami él, arra reagál jól, ha elfogadják, ha szeretik, ha érdeklődnek iránta, ha kapcsolatot ápolnak vele.  Még a növények esetében is így van ez. Sokak számára ismerős (és könnyen elvégezhető, ellenőrizhető) a kísérlet: Babot ültetünk három egyforma edénybe, egyforma körülmények között. Megkapja a szükséges tápanyagot, vizet, fényt mindhárom. Viszont alapvetően másképpen bánunk velük, máshogy viszonyulunk hozzájuk. Az egyiket szeretettel vesszük körül: Biztatjuk, dicsérjük, szeretjük. Ezt szavakban is kifejezzük. Kellemes zene szól minden találkozásunknál…stb. A másodiknál korrektek vagyunk. Locsoljuk rendszeresen, de semmi extra. Végezzük körülötte és vele kapcsolatban a dolgunkat közömbösen és kész. Szó nem érheti a ház elejét, megadunk mindent. A harmadik esetben is megadjuk a szükséges tápanyagokat, fényt, vizet, gondoskodunk a növekvő kicsiny növény szükségleteiről, de a hozzáállásunk pocsék. Elégedetlenkedünk a növekedés ütemével, mértékével és egyáltalán. Kétségbe vonjuk a növény esélyeit, csúf jövőt jósolunk neki, ha nem igyekszik jobban. Közöljük, hogy tehetségtelennek, lustának, használhatatlannak tekintjük az erőfeszítéseit.

A második és a harmadik esetben jó eséllyel elpusztul a növény. A második talán nem, de satnya lesz, visszamaradott. Az első viszont rekordokat dönt.

Ha így van ez a babokkal, miért ne lehetne így az emberekkel?

Miért gondolja egy szülő, hogy azzal segít a gyerekének, ha szidja, korholja, ha állandóan a hibáira figyelmezteti ahelyett, hogy bátorítaná, támogatná, szeretné és kimutatná a szeretetét?

Miért fogyókúráznak emberek nem kímélve önmagukat, ha közben utálják a testüket?

A legtöbben természetesen kétségbe vonják ezeket az összefüggéseket.

  • Nehogymá’!

Hihetetlen tartalékok vannak a helyes hozzáállásban, a viselkedésünkben, a kommunikációnkban. A szokásaink megváltoztathatók, bárki vehet fel új szokásokat, a kérdés, megteszi-e.

Nem kevés gyerek fejlődése – szellemileg, érzelmileg, fizikailag vagy akár a sportban – múlik azon, hogy egy szülő milyen döntést hoz.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük