Szükséges lehet-e, hogy a szülő változzék a gyerek érdekében?

Olykor felhív telefonon egy-egy szülő, és panaszáradatot zúdít rám. Elmondja, hogy mennyire tehetséges a gyermeke, mennyire különleges. Tehát a kezdés jó. Aztán elmondja, hogy mekkora jövője lehetne, ha…

  • Ha az edző jobban figyelne rá, ha más módszereket használna, ha többet várna el tőle, ha kevésbé nyomná…
  • Ha a gyerek motiváltabb lenne, ha nem lenne lusta, ha jobban szeretné a sikert, ha kevésbé szorongana…

Általában arra lyukadunk ki, hogy vállalnám-e, hogy rendbe hozom a helyzetet, megoldom a problémákat. Elhozná hozzám a fiút, és tegyek csodát!

Én hiszek a csodákban, szeretek is csodát tenni, és imádom, amikor sikerül. Amikor egy csatárban felkeltem az érdeklődést a mesterhármas iránt, és a hétvégi meccs után kapom az sms-t: cél kipipálva. 3:1-re győztünk, mind a hármat én rúgtam. Na, ez kedvemre való! De nem ezeken múlik a siker, nem ez a bajnokság felé vezető út.

Elmondom a szülőknek, hogy egy gyerekkel foglalkozni, átalakítani a gondolkodásmódját, az érzelmei kezelésének stratégiáit, stb., hosszú folyamat. (Ez a mesterhármas konkrétan 2 hónapomba került) Egy sportoló gyerek esetében, akinek az edzések, az iskola és esetleg még más kötelezettségek mellett alig marad energiája, az, hogy külön eljárjon hozzám hetente, esetleg hónapokon keresztül, olyan teher, aminek vállalása általában nem hozza meg a kívánt eredményt. Miért? Mert általában a többi körülmény változatlan marad. Nem változik az edző, nem változnak a társak, az iskola, és nem változnak a szülők sem.

Így én ezeket a kéréseket el szoktam hárítani. Amit javaslok helyette: 4-5 alkalom a szülővel, esetleg, ha indokolt (és általában nagyon is indokolt) és lehetséges (koránt sem mindig lehetséges) mindkét szülővel.

4-5 alkalom elég szokott lenni, hogy átbeszéljük a konkrét helyzeteket, változási, változtatási lehetőségeket, hozzáállási anomáliákat, új stratégiákat alakítsunk ki, és megtaláljuk azt az optimális módot, ahogy a szülő segítheti a gyerek fejlődését. A 4-5 alkalom konkrét megoldások kipróbálását, begyakorlását is lehetővé teszi, és megbeszélhetők a tapasztalatok, a finomítási lehetőségek: tehát megvan a szükséges visszacsatolás is.

Ez bizony a szülő esetében jár a változás, változtatás igényével. Azt mondjuk, hogy a Nyerő Hármas azért nyerő hármas, mert mindenki a saját hatáskörében teszi a magáét, és teszi azt a tőle elvárható legmagasabb fokon. És bizony csodálkozom, amikor a szülők egy része, és lássunk tisztán, döntően nagyobb része ezt a változást, éppen a saját részét nem vállalja. Lehet ezen sajnálkozni, de ez tulajdonképpen jó hír: akik vállalják, azok előnyre tesznek szert azokkal szemben, akik nem. Ők kerülnek be a nyerő csapatba. Vagy rosszul látom?

Fékjeink

Én hajlamos vagyok azt gondolni néha, hogy felnőtt férfiak már túl vannak azokon a konfliktusokon, amik gyerekkorukban érték őket a családban vagy akárhol máshol. Tudom, hogy nem így van, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezeknek a történeteknek nincs már befolyása a mindennapi működésükre, a döntéseikre, a habitusukra a gondolkodásukra és a cselekedeteikre, a sorsukra. Ez a hajlam bennem a reménynek valamiféle megnyilvánulása: szeretem azt hinni, hogy fölgyógyulunk a bajainkból. Tudom, hogy ennek az ellenkezője az igaz, hogy ezeknek a történeteknek nagyon gyakran van hatása, befolyása a mindennapi működésükre, a döntéseikre, a habitusukra a gondolkodásukra és a cselekedeteikre, a sorsukra, mégis sokkol, amikor ezzel a hatással konkrétan szembesülnöm kell.

Amikor egy tizenhat éves fiú elmondja, hogy az apjuk évekkel korábban elhagyta a családot egy másik nő miatt, és akkor ők azt gondolták a testvérével, hogy ők, a gyerekek a hibásak. Miattuk nem érzi magát jól otthon az apjuk, miattuk kell új életet kezdenie. És hiába gondolja ezt ma már érvénytelennek, tévedésnek a mai, intelligens tizenhat éves fiatalember, a szíve mélyén mai is így érzi.

És kevesebbnek érzi tőle magát, értéktelenebbnek. És ez az érzés meghatározza az álmait, a céljait, és belezavar az ambícióiba.

És ha történetesen sportoló, és a vágyai szerint nagyra törne, ez a hit, hogy ő kevesebbet ér, hogy értéktelen, fékezi őt a megvalósítás folyamatában. És ezzel bizony nehéz megbirkózni egyedül.

Mit tegyünk?

Nem az számít, amit tudsz, hanem az, csinálod-e, amit tudsz!

Maximálisan hiszünk az együttműködés erejében. Ha például egy házaspár mindkét tagja, egy férfi és egy nő egy irányba mozdul, közös erővel közös cél érdekében tevékenykednek, ha egyfelé húzzák a szekeret, bármit elérhetnek, amit csak akarnak. Senki nem állíthatja meg őket. Mégis hányszor látjuk a széthúzást, pedig általában tudják a résztvevők, hová vezet ez, értik az összefüggéseket, és mégis.

Nincs ez másképpen a sportban sem. A sikerhez a belső erőforrások használata szükséges. A belső akarat, szándék, kitartás, megbecsülés és a többi a szívben kell egyesüljön. A sportoló szívében, az edző szívében, a szülő szívében. Kívülről és egymás helyett, pláne egymás ellenében nem lehet akarni.

Szeretek együtt dolgozni edzőkkel, csapatokkal, részt venni a közös álmok és az oda vezető értékrend kialakításában, de ha egy edző a saját képességeiben hisz, ha úgy gondolja, bajnoksághoz, sikerhez segíti a csapatát a maga módszerével, nem akadékoskodom, nem erőltetem az együttműködést. Mert ebben az esetben többet árthatok, mint használok. Nem vehetem el azt az erőforrást, ami helyett nem tudok adni másikat!

Nyilvánvaló, hogy ostorozással, kényszerítéssel, manipulációval, mégoly kifinomult motivációs készséggel sem megyünk sokra. Ahhoz, hogy egy tehetséges fiatalból sikeres sportoló, bajnok váljék, ahhoz a tehetséges fiatalnak a belső erőforrásait fog kelleni mozgósítania. Ha képes erre, ha megtanulja, ha ráérez, sikeres lesz, ha nem, maximum középszerű.

Mi ugyanezt tapasztaljuk meg nap, mint nap az együttműködéssel kapcsolatban. Egy-egy előadás után mindig van néhány érdeklődő, szülők is, edzők is, akik nem titkolják, milyen hatást értünk el náluk. Többféle van.

  • Van, aki azt mondja, hogy hallotta ő már mindezt, de köszöni, hogy ilyen jól összefoglaltuk.
  • Van, aki hozzáteszi a magáét.
  • Van, aki vitatkozik, tiltakozik, kételkedik.
  • Van, aki panaszkodásra használja a helyzetet.
  • Van, aki a kifogásait fogalmazza meg.
  • Van, aki másra, másokra, a körülményekre mutogat.
  • És néha van, aki megkérdezi, mi a következő lépés.

Sokan azt szeretnék, ha úgy működnének a dolgok, ahogy számukra kényelmes. Ha maradhatna minden a régiben, már mint ami az ő szerepüket illeti. Mintha az eredményes módszerek, viszonyulások és tennivalók egy áruház polcain sorakoznának, és azt vehetnék le, ami számukra a legtetszetősebb.

  • Ez jó lesz nekünk, kérem, csomagolja be!

Nem az számít, amit tudsz, hanem az, csinálod-e, amit tudsz!

Belső akaratból, a saját döntésed következményeként, hittel. A Szülők Akadémiája programsorozatot azért hoztuk létre, hogy alkalmat adjunk ezeknek a belső döntéseknek a meghozatalára. Nem oktatni, pláne kioktatni szeretnénk a résztvevőket. Arra törekszünk, hogy ezek az alkalmak lehetőségeket teremtsenek arra, hogy valódi döntések szülessenek a szívekben. És ami azt illeti, egyre jobbak a tapasztalataink.

Köszönjük a résztvevőknek.

A valódi és a hamis életpálya

Előadásainkon rendszeresen találkozunk a kérdéssel: szabad –e biztatni a fiatalt a sport mellett való elköteleződésre?

Mostanában valahogy több alkalmunk volt igazán sikeres sportolóval találkozni, elbeszélgetni. A beszélgetésekben mindenhol előjött a sport és a tanulás viszonya. Hogyan oldották meg, vagy még inkább hogyan oldódott meg az edzés és az iskolai kötelezettségek összeegyeztetése. Hogyan döntötték el, mik a prioritások, kik döntötték el ezt egyáltalán. Megbántak-e valamit ezek közül a döntések közül, stb.?

Stábunk arra szánta rámagát, hogy szélesebb körben is informálódunk a kérdéskőrről, és az eredményeket közzétesszük. Természetesen. Megkérdezünk élsportolókat, és olyan sportolókat, akik nem kerültek az élbolyba. Megkérdezünk edzőket, sportvezetőket, pedagógusokat, és természetesen szülőket.

Ha a kedves olvasó valamelyik kategóriába tartozik, és van kedve hozzászólni a témához, kérjük, jelentkezzen e-mailben: szulokakademiaja@gmail.com. Elküldünk egy kérdéssort, és várjuk a válaszokat. Köszönjük.

Online kitölthető kérdőívek

A Jövő Bajnokai program

Amikor elkezdődik valami, gyakran esetleges, nincs minden a helyén. Akad, ami kiszámíthatatlan. Ismerkedünk. Keressük a szót, keressük egymás tekintetét. A szándékot már megtaláltuk. Adott a vízió, jobbá tesszük, amit lehet. Közösen.

Tegnap a BVSC uszodában jártunk, a „Jövő Bajnokai” program budapesti rendezvényén, Lakatos Roland meghívására. Különleges élmény volt.

Nem mondanám, hogy ideális, azt mondom, különleges. És lelkesítő mindenképp. Köszönjük a fogadtatást. 

Optimális szellemi állapot

Az optimális állapot visszaszerzése és kialakításának gyakorlati teendői. A hatrészes sorozatot először a Bánka Sportközpontban tartottuk a Szülők Akadémiáján. Ezt a kérdéskőrt alig érintjük a könyvben, ezért örömmel tartjuk meg újra és újra, valahányszor meghívnak erre bárhol az országban. Az új könyvben aztán részletesebben tárgyaljuk a témát, hiszen az optimális állapot kialakítása a siker alapvető feltétele.

(Williams és Krane (2001) megfogalmazza, hogy a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez szükséges optimális állapot nem magától adódik, hanem az élsportolók tehetségük fejlődése során megtanulják fenntartani azt. Az ideális mentális állapot és a teljesítmény között cirkuláris oksági viszony van, azaz kölcsönösen hatással vannak egymásra.)

A házi feladat egy háromhetes dicséret tréning, aminek lényege, hogy keressük és tegyük szóvá a dicsérhető helyzeteket, alkalmakat, míg a kritikától, bírálattól, tanácsoktól három hétig tartózkodjunk (aki a három hét után szükségét látja, bepótolhatja, amit elmulasztott). Nem könnyű feladat, de a kapcsolat jelentős javulása várható tőle, és ez a lehetőség sok szülőt látszott lelkesíteni. Roppant izgatottan várom a konkrét történeteket erről az időszakról.

Az előadás után rendszerint megkeres egy-két szülő konkrét kérdésekkel is, most is így volt, egy anyuka keserű panaszait hallgattam néhány percen keresztül. A fia szerelmes, és attól tart, elhanyagolja a feladatait, a sportot, az iskolát, a kapcsolatunk is romlik, és a lány sem az a fajta, akit a fiának kívánna.

Azt hiszem, ez alatt a pár perc alatt összefoglalta az anyák fájdalmát, amikor szembesülnek azzal, hogy kicsiny fiúk férfivá kezd válni. (Az apák fájdalma talán még nagyobb, amikor a lányukról derül ki, hogy bizony kerülgeti egy két büdös lábú kamasz.)

Hogyan engedjük? Mit engedjünk? Mikor engedjük? Megannyi költői kérdés, mert a legtöbb szülő érzelmeiben készen van a válasszal: soha, sehogy, semmit. Mintha az élet rendje az lenne, hogy a gyerek, gyerek marad, anyuci, apuci kedves játékszere, nem fejlődik, nem akar nemtetsző dolgokat, nem válik egyéniséggé külön célokkal, vágyakkal, reményekkel.

Tudom, hogy nehéz megállni, hogy ne álljunk elő a tanácsainkkal (nekem négy gyermek esetében kellett megküzdenem számtalan kihívással, sőt még most, felnőtt korukban is küzdenem kell. Magammal. A saját nézőpontommal. Azzal, hogy belássam, az ő élete az övé, joga van másképpen élni, mint ahogy én szeretném, pláne, ahogy én élek, éltem. Horribile dictu, még ahhoz is joga van, hogy elrontsa az életét. Az én dolgom, hogy mellette álljak minden esetben.

A bírálat, a kritika a kapcsolatunkat terheli meg, és mit érek azzal, ha jól kibeszéltem, ami a bögyömben van, a kapcsolatunk pedig tökre megy?

Amikor egy anya bírálni kezdi a lányt, aki annyira fontos a fiának, hibázik. Hiszen a fiúnak, aki tegnap még gyermek volt, nem létezik fontosabb dolog, mint hogy bebizonyítsa, elsősorban önmagának, aztán az egész világnak, hogy nem gyerek már, hogy férfi, mégpedig a legjavából. Olyan férfi, aki képes meghódítani egy lányt, és ezen keresztül elhiszi magáról, hogy az összes lányt képes meghódítani a világon. Mondhatom neki, hogy nem, nem vagy képes minderre?

Nem könnyű helyzet. Ajánlom a hasonló helyzetben lévő anyák és apák figyelmébe a dicséret terápia, tréning (nevezzük, aminek akarjuk) használatát. Segít megváltoztatni a látásmódunkat, végül is nekem segít abban, hogy helyesen lássak. Érdemes kipróbálni. A legfontosabb cél, amit el szeretnénk érni, hogy a szülő-gyerek kapcsolat szerető kapcsolat maradjon, amíg csak világ a világ.

Előadássorozat

Szülők Akadémiája – Ideális szellemi állapot

Január 8-án hétfőn, az év első találkozóját szervezzük. Ez a találkozó nem nyilvános, mégis örömmel mutatjuk be, hiszen azt tervezzük, hogy érdeklődő szülői közösségek számára más helyszíneken is megtartjuk, ha meghívnak minket.

Különleges, és nagyon fontos témát választottunk, amivel elkezdünk egy olyan sorozatot, ami hozzásegíti a szülőket ahhoz, hogy tevékenyen részt tudjanak venni gyermekük sikerének az alakításában:

Az ideális állapot létrehozása

Létezik egy ideális állapot. Egy ideális szellemi állapot. A lényege, hogy a kemény edzésmunka mellett, mindenki, aki eléri ezt az ideális állapotot, képes lesz kihozni önmagából a maximumot, és akár bajnok is lesz, sikeres is lesz.

Itt van igazán jelentősége a szülők támogatásának. Hogy ne fogjuk ki a gyerek vitorlájából a szelet, sőt!

Végigmegyünk lépésről lépésre, és ha Ön velünk tart, és követi a gyakorlatban is a megfelelő lépéseket, nem kevesebbet ígérünk, mint hogy ott ülhet majd az első sorokban, amikor gyermeke diadalmaskodik a sportpályán, és átveszi a legfényesebb érmeket.

A sorozat 6 egymásra épülő részből áll.

Williams és Krane (2001) megfogalmazza, hogy a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez szükséges optimális állapot nem magától adódik, hanem az élsportolók tehetségük fejlődése során megtanulják fenntartani azt. Az ideális mentális állapot és a teljesítmény között cirkuláris oksági viszony van, azaz kölcsönösen hatással vannak egymásra.

A programot vezeti:

dr. Kalamár Hajnalka és Kabarcz Zoltán

Hogyan szeressem – A kinyilvánított szeretet hídja

Ha baj van a kamasszal

Bajban vagyok, mintha nem is az én gyerekem lenne, annyira megváltozott, mondja kétségbeesetten a 14 éves kislány anyukája. Csavarog, dohányzik, szerintem isznak is, és bármit mondok, lepereg róla. Csak veszekszünk, jobban mondva én üvöltözöm vele, ő vállat von, vagy bevonul a szobájába, becsapja az ajtaját maga mögött. Napnál is világosabb, hogy én vagyok a legfőbb ellensége. Nagyon féltem őt, hogy bajba kerül.

 

Hogyan szeressem? – A kinyilvánított szeretet hídja

Az elefánt hite

Tudod, az elefánt nagy és erős állat. És számára is fontos a szabadság. Amikor még kicsi, szabadon szeretne kószálni, felfedezni a saját világát, kipróbálni az erejét, a gyorsaságát, az ügyességét, szeretne játszani.

Amikor még kicsi, akkor úgy idomítják az elefántot, hogy durva kötelet vagy láncot kötnek a lábára, és rögzítik karóhoz, házfalhoz, fához, hogy ne tudjon elmenni. Amikor a kiselefánt szabadulna, menne, a kötél (vagy lánc) sérti a lábán az érzékeny bőrt, fájdalmat okoz neki, és nem engedi. Az elefánt tanulékony, és megtanulja a szabályt: amikor a lábán a bilincs, nem képes szabadon mozogni. Megtanulja ezt örökre. És később, amikor felnő, és már el tudná szakítani a kötelet, akkor sem próbálkozik. Elhitte, hogy nem képes rá. Gyakran már ki sem kötik, elég ha ráhurkolják a kötelet a lábára és az elefánt ott marad, ahol van. Ha azt hiszi, hogy nem képes, akkor valóban képtelen. Talán egy belső hang szólal meg benne, ami figyelmezteti: nem teheted! Nem tudod megtenni!

Az ember is hasonlóan viselkedik. Amikor még kicsi, amikor gyermek még, fiatal, szabad szeretne lenni. Kószálna, felfedezné a saját világát, kipróbálná az erejét, a gyorsaságát, az ügyességét. Játszana.

Amikor még kicsi, úgy nevelik a gyereket, hogy megértetik vele, hogy mit szabad és mit nem. Megtanulja, mivel haragítja magára a szüleit, az óvó nénit, a tanító nénit, a többieket. Megtanulja, hogy amikor ráparancsolnak, akkor nem teheti, amit szeretne. Megtanulja, hogy nem képes rá, és el is veszíti a képességét. Talán egy belső hang szólal meg benne, ami figyelmezteti: nem teheted! Nem tudod megtenni!

Azt tapasztaljuk, hogy minden sportoló, sőt minden ember, akivel találkozunk, legyen az gyermek, vagy felnőtt, sikeres vagy sikertelen, minden ember kevesebbre értékeli önmagát, mint amennyit valójában ér. Te is, és én is így vagyok ezzel. A te gyereked és az én gyermekem is így van ezzel. Korlátoztuk és korlátozzuk a képességeit, a lehetőségeit, és ennek ára van. A nevelésnek ára van. Óvatosan bánjunk vele!

Talán lenne kedved megismerkedni a Győztes vagy! című könyvünkkel

Olyan jó nekem, hogy vagy nekem

Olyan jó nekem, hogy vagy nekem!

Mikor elfutott az utolsó ló,

s olyan üres már az egész lelátó,

és a vagyonom egy tízes lesz,

Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.

Reggel együtt ébredtünk a feleségemmel, ráérősen ébredeztünk. Nem kellett kiugranunk az ágyból, kávéztunk, és csendben bámultunk ki az ablakon, miközben ez a zene szólt. Indítsd el, és hallgasd csak közben, miközben én beszélek kicsit! Vagy szakítsd meg az olvasást, és csak hallgasd meg a számot. Add át magad, érezd át, olvasni ráérsz majd utána!

Talán kicsit érzelgős, de szerintem nincs baj az eltúlzott érzelmekkel, szerintem a gondot inkább az okozza, ha nincs érzelem… de most ne erről beszéljünk!

Egy kapcsolat lényege nem a tökéletesség. Egy hosszú, szerető kapcsolat titka a megbocsátás, a másik elfogadása még akkor is, ha az nem éppen tökéletes. Én nem vagyok tökéletes, és Hajnalka időnként kézen kellett fogjon, és hazavezessen. És megtette mindig. Olyan jó nekem, hogy Hajnalka van nekem (Hiszem, hogy ez kölcsönös.)

Ahogy hallgattam a számot, és ott éreztem magam mellett a társamat, tetőtől talpig betöltött ez az érzés: Olyan jó nekem, hogy vagy nekem. Enélkül a biztonság nélkül semmit sem ért volna az életem, a kudarcaim elpusztítottak volna.

És ahogy hallgattam a számot, elképzeltem az egyik strófát csilingelő gyerekhangon énekelni. Vajon a gyerekeink így éreznek-e, miközben neveljük őket? Miközben számon kérünk, követelőzünk, rámutatunk a hibáikra. Vajon velünk énekelik-e: olyan jó nekem, hogy vagy nekem?

Eszünkbe jut-e, hogy nekik sem kell tökéletesnek lenniük? Átérezzük-e, hogy olykor fájnak nekik a szavaink? Hogy érzik-e a szeretetünk biztonságát? Tudják-e, hogy akkor is szeretve vannak, ha hibáznak? Hogy kézen fogjuk-e és hazavezetjük-e őket?

Hát csak ennyit akartam kérdezni. Elsősorban önmagamtól.