Interjú Kabarcz Zoltánnal a
„A nyerő hármas” című sikerkönyv egyik szerzőjével.
- Arról írtok a könyvetekben, hogy a sportsikerhez a szülő – edző – sportoló harmonikus együttműködésére van szükség. Ugyanakkor sok sportsiker mögött közel sincs ilyen mértékű harmónia. Sok esetben az edzők tulajdonítják önmaguknak a sportoló sikerét, máskor a szülő ágaskodik, hogy mi mindent tett meg ő. Van olyan eset is, ahol csak a sportoló kerül reflektorfénybe. Melyik szereplő a legfontosabb?
- Nézd! Én is sportoltam, sokszoros ifjúsági bajnok voltam, válogatott, ranglistavezető, csúcstartó. Nem emlékszem olyan versenyre, ahol kint lettek volna a szüleim. Egyre sem. És nyilván az edzéseket sem látogatták. Nem éreztem ennek a hiányát soha, de így utólag elgondolkodom. Mi lett volna ha? Mi lett volna, ha támogatnak, ha biztatnak, ha érezhetően mellettem állnak? Talán nem hagytam volna oly korán abba a versenyzést. Az én esetemben a siker, ha annak tekintjük egyáltalán, egyértelműen az edzőm munkájának a következménye. Hihetetlen sok hozzám hasonló kódorgó kölyökből nevelt bajnokot, céltudatos embert, győztes felnőttet. Az én példám az edzőm munkájáról és a szülő hiányáról szól. Persze más példák is vannak.
- Tehát akinek nélkülöznie kell a szülői hátteret, az eleve hátrányból indul?
- Azért ezt nem állítanám. A könyvünkben is mesélek arról, hogy Luca lányomnak éppen az én okvetetlenkedő jelenlétem vette el a kedvét attól, hogy sportoljon. Ó a szülők sokféleképpen tudnak ártani is. Találkoztam egy nagyon tehetséges kenussal. Minden képessége megvolt, hogy a legnagyobb magyar kenusok közé kerüljön. Édesapja azonban nem nézte jó szemmel a fia erőfeszítéseit. Szerinte a kenuval nem lehet pénzt keresni. És mi tagadás, volt is némi igaza. Ma a srác az apja vállalkozásában dolgozik, edzésre sem jár. Nem tudom, hogy boldog-e, az apja nyilván elégedett önmagával. Amit tudok, a fiú egész életében bánni fogja, hogy elszalasztotta az igazi sikereket, az igazi lehetőséget.
- Az mondják, a lehetőséget arról lehet felismerni, hogy elment.
- Keserű tapasztalatai lehetnek, aki ezt mondja, de nem tagadható a kijelentés igazsága. Én magam is sokat gondolkozom utólag, hogy mi lett volna, ha másképpen alakul a karrierem. A munkám lényege éppen ez: a lehetőséget akkor megragadni, amikor itt van. A sport hatalmas lehetőség a fiataloknak az egész világon. Sok ajtó bezárult, de a sport, mint lehetőség nyitva áll!
- A könyvetekben sok személyes példát hozol. Szükséges a sportoló múlt ahhoz, hogy tanácsot tudjon adni valaki a versenyzőknek?
- Nem tudom, hogy szükséges-e. Én örülök, hogy vannak személyes ismereteim. Hajnalka soha nem sportolt versenyszerűen, az ő szempontjai mégis ugyanolyan fontosak a könyvben. Az ő ismeretei, tudása nélkül mit sem érne az egész. Talán annyi a különbség, hogy tőle inkább a szülők kérnek tanácsot, hozzám pedig az edzők fordulnak inkább. De az is lehet, hogy ez csupán a habitusunkból ered.
- Kiknek ajánlod inkább a könyveteket?
- Mindenkinek, aki segíteni akarja a sportolót. Valódi segítségre gondolok. Aki önigazolást keres, hiába olvasgatja. Azt remélem, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz, ha akár egy edző, akár egy szülő valódi támogatást szeretne nyújtani. Arról beszélünk, hogyan tegye. Abban hiszek, hogy ha megfogadják a tanácsokat, kevesebbszer kell majd egyszer feltenni a kérdést: Mi lett volna, ha…?
- Kereskedelmi forgalomban nem kapható a könyv. Hogyan lehet hozzájutni?
- Van egy Facebook oldalunk: A nyerő hármas. Ott megrendelhető akár kommentben, akár e-mailben. Postán kiküldjük a megadott címre.
- Köszönöm a beszélgetést.
- Én köszönöm.